Végre eljutottam odáig, hogy beüljek egy kávézóba írni Antaliában – két hónapos itt tartózkodás után. Megjegyzem, nem a legjobbat választottam, így még keresgélnem kell tovább azt a bizonyosat: ahol a hangulat is igazán törökös, motiváló a nyüzsgés, olcsó, valamint a fülem sem fagy le a légkonditól vagy a ventillátortól.
Jó nagy levegő. elkezdem. Legegyszerűbb, ha az elejéről.
Az úgy volt, hogy …
… évek óta arról álmodoztam, hogy egyszer egy tengerparti országban telepített idegenvezetőként dolgozom majd. Talán ez az egyetlen álmom, ami meglehetősen nagy időkülönbséggel valósult meg az elképzeléshez képest, aminek valószínűleg az is oka lehetett, hogy nehezen hittem el, hogy én H.Anett, egy csodálatos tengerpart mellett élhetek négy hónapot! Amikor viszont a hitem erősebb lett – miért pont most, ne kérdezd - alig 5 hónap leforgása alatt sikerült megteremtenem ezt a lehetőséget. Ennek ellenére, amikor a kiutazásom előtt megkérdezték tőlem, hogy
„Miért pont Törökország?”
akkor csak annyit tudtam mondani, hogy: „Fogalmam nincs, de Allah biztosan tudja” - hogy azért stílusos maradjak. Persze a kiutazás előtti kíváncsiság és idegesség, tudod, azok a bizonyos vegyes érzések, nem hagytak nyugodni, így összeültünk a „tarós” barátnőmmel, hogy kibogozzunk valamit a jövőt illetően. Sikerült: a kártyák útmutatása szerint, a nőiességem megélése lesz a középpontban, ha azt választom, hogy Törökországba megyek. A Tarot ezúttal sem tévedett: Törökország a Földi Paradicsom egy nőnek szőkén, kék szemmel, Madzsarisztánból. Végre valahol én is egzotikus vagyok!
Egynapos vajúdás után, meghoztam hát a döntést, és aláírtam a meglehetősen előnytelen szerződést az itteni és a török céggel (az utolsó "tanulópénz", amit még munkaügyben bevállaltam) – mert már annyira kellett a változás és a kaland, majd hamarosan felszálltam arra a bizonyos, Antaliába tartó repülőgépre.
Útközben megismerkedtem két nagyon kedves kolléganővel, de sajnos egyiküket sem a közelemben helyezték el. Az élet már csak ilyen: mivel azonnal összehangolódtunk, miért is lettünk volna együtt? Hiszen sokkal nagyobb kihívás olyanokkal lenni, akikkel az a bizonyos összehangolódás nehézkesen megy.
Leszálltunk hát a reptéren, leendő kedves és csacsogó kolléganőim jöttek elém, és én az első pillanatban éreztem, hogy valami ezen a helyen, ahova az Univerzum dobott, számomra nem kerek. (A hely nevét nem írom ide, mert senkit nem szeretnék megsérteni).
Néhány héten belül kiderült, hogy ...
... igazam van. Annyit éreztem csak, hogy "az a világ" és az én világom nem hangolódhatnak össze, túl nagy a szakadék. Lélektelen, csili-vili szállodák, sznobok a köbön, és ha beléptem a sokak által dicsőített és magasztalt „ez meg az de luxe”-ba, az energiaszintem azonnal lecsökkent. Folyamatosan ott motoszkált bennem a kérdés: velem van a baj? Hiszen mindenki dob egy hátast, ha belép … Nem, nem és nem! - üvöltött bennem a belső hang. A baj nem velem van!
A baj azzal van, hogy oly sok ember számára erről szól a nyaralás és az élet: a pénz hajszolása, a pénz hajszolásából fakadó kimerültség kipihenése – lehetőleg elzárva attól a világtól, ahol a pénz hajszolása zajlik – de egyben elzárva egy csodálatos kultúrától és emberektől is. És hogy mi van a szállodán túl, amit nem akarunk meglátni? Kecske, tyúk, liba és nyomor, de talán több öröm és emberség. Talán.
Mivel a megérzéseim jónak bizonyultak ezért ...
... hamarosan Antaliában találtam magam.
Folytatása következik.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
