A férfiak a Marsról, a nők a Vénuszról jöttek, de honnan jött Lóci? Na, az valami egészen különleges bolygó lehetett.
Tegnap elérkezett a várva várt pillanat,
amiben titkon mindig reménykedtem: úgy tartani angolt az oviban, hogy csak Lócival vagyunk ketten. Én kicsit csapzottabban a megszokottnál, ő vadiúj frissen vágott, pasi frizurával.
Ő egy kicsit zavarban, és lehet hogy én is? Lóci azért elvégre mégiscsak egy csinos férfi (lesz)!
Lóci megdöbbenve lép be az üres terembe,
nem érti hova tűnt a többi gyerek. Visszaszalad az ajtóhoz, döbbentem rám néz: "Jönnek, ugye?" Hiába mondom neki, hogy mind betegek, az a fránya bárányhimlő az oka. Ő csak arra tud gondolni, hogy bizony itt most neki kell megmenteni a mundér becsületét!
Leülünk. Amikor elindítom az első dalt, még minden kis neszre az ajtó felé néz. Szerencsére elül kint a zaj. Lóci megnyugszik.
"Ha 15 percig bírja majd egyedül, ülve, akkor nagyon örülni fogok" - gondolom magamban.
"A gyerek erőltetésének semmi értelme"
pedagógiáját követve, ahogy haladnak előre a percek, minden dal után megkérdezem tőle: "Szeretnél még egyet meghallgatni?" És a válasz minden dal után ugyanaz: "Igen! A gyümölcsöst is, a kutyásat is, meg a buszos se volt még".
Igy megyünk hát végig az egész eddig tanult anyagon, amikor a 42. percben végül feladja. Kész, vége, ennyi. Elég volt neki mára.
Ja, nem Lócinak, dehogyis! A laptopnak!
Mivel nem tudom elindítani az utolsó dalt, Lóci rám néz és csak annyit mond: "Most jött az anyukám!" Honnan vette ezt? Nem tudom. Azt tudom csak, hogy kinyitjuk az ajtót, és az anyukája ott áll a terem előtt. Hú anyuka ... micsoda egy gyereked van neked!
Úgyhogy Lóci, gratula!
Én 45 percet ugyan végig tudok ülni, de így fókuszálni, ahogy te, bevallom töredelmesen, (sokszor) képtelen vagyok! És még csak most márciusban leszel 4!
(...)
"Leguggoltam s az óriásból
negyedórára törpe lett.
(mi lenne, gondoltam, ha mindig
lent volnál, ahol a gyerek?)
(...)
És ijesztő volt odalentről,
hogy olyan nagyok a nagyok,
hogy mindent tudnak és erősek?
s én gyönge és kicsi vagyok.
(A vers ezen része, eme Lócira nem vonatkozik, az biztos!)
(...)
És lassan elfutott a méreg,
hogy mégse szállok, nem növök;
feszengtem, mint kis észre sem vett
bomba a nagy falak között;
tenni akartam, bosszut állni,
megmutatni, hogy mit tudok.
Negyedóra - és már gyülöltem
mindenkit, aki elnyomott.
(...)
Szabó Lőrinc (aki nem mellékesen, tanulmányait Balassagyarmaton végezte).
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://kalandor-no.blog.hu/api/trackback/id/tr5612311299
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
